Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

hazai pályán egyelőre szar a mérlegünk. szemben a road 5-1gyel, odahaza 1-2n állunk

kicsit talán az is érződik rajtatok, amit Boucher mondott a párharc előtt. nálatok nagyon nagyok idén az elvárások, és a győzelmen kívül kudarc lesz minden más. egyáltalán nem biztos, hogy a játékosaitok fejben elég érettek már ehhez. mi nem vagyunk jobbak, pusztán felszabadultabbak. nálunk minden gól, minden megúszott helyzet, minden megnyert mérkőzés siker a javából. már rég túlteljesítettük az idei célokat, szóval fejben nekünk sokkal könnyebb. egészen addig, míg nem kezdünk el a következő körökkel foglalkozni, hanem csak a közvetlen előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk, ez így is lesz.

a görcsösség pedig nagy átok. ezért van az szerintem, hogy nem húztok semmi váratlant, csak nyomatjátok a betanult sémákat, amire viszont könnyebb felkészülni. a tegapi két gólotok pot azért született, mert volt benne valami nem megszokott. az első találatotok előtt ugyan már kiegészültünk, de folyamatos nyomás alatt voltunk, képtelenek voltunk tisztességesen felszabadítani. Lajos meg elbaszta, így a cserénket is félbe kellett szakítani, nem rendeztük a sorainkat. a második meg ugye 6 on 5 esett, ami nem igazi PP, így nem is megfelelően osztottuk el az embereket.

5 on 5 ugyan nyomtok, lövöldözgettek, de túl nagy veszélyt nem jelentetek Roló számára. a legtöbb lövés sansztalan, kiszorított, tisztán látható.

és egyelőre azt is elmondhatjuk, hogy egy elég peches alapszakasz után, most kifejezetten szerencsések vagyunk a megpattanó korongokkal mindkét kapunál. ez kompenzálja egyelőre a sérülések terén tapasztalható szerencsétlenkedésünket

jó érettségizést, aztán holnap este game 3. remélem, nem tanultok a hibáitokból:ravasz:

:koccint:

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.